Összeállt a Foreigner, új felszerelés a láthatáron

A Foreigner tudja hogyan kell növelni a tétet színpadon és hangzásban egyaránt. A hagyományok megőrzése érdekében három eredeti tag – kettő közülük 37 év után először – lép színpadra, és ez több mint elegendő izgalmat biztosít egy estére. Azonban a zenekar legutóbbi, július 20-án a Wantagh városában lévő Jones Beach színházban tartott koncertjén még ennél is többet nyújtottak, ugyanis az előadás abból a szempontból is kiemelkedőnek számított, hogy a főszereplők közül most először ketten is a Lectrosonics új M2 Duet fülmonitor rendszerét használták, Kelly Hansen énekes és a zenekar eredeti hangja Lou Gramm is ezt viselte előadás alatt.

A zenekar jelenleg 40. évfordulós turnéját bonyolítja és a Jones Beach-i koncerten meglepetésszerűen csatlakozott az alapítók közül Gramm, a billentyűs Al Greenwood és a több hangszeren is játszó McDonald három dal erejéig, a „Long, Long Way From Home“, az „I Want to Know What Love Is“ és a „Hot Blooded“ című számokban.

A régóta a keverést végző hangmérnök Brian Simon a következőket nyilatkozta a Pro Sound News számára: “A Jones Beach-ben tartott műsor előtti napon New Jersey-ben egy próbahelyen találkoztunk mindannyian. Miután a technikusok összeszerelték az alapcuccot és a monitorokat, az eredeti tagok együtt dolgoztak a jelenlegi felállással. Kétszer játszották el a három nótát – és kész is volt. Csodálatos! Simán ment, ilyen hosszú szünet után úgy álltak össze újra, mintha sohasem hagyták volna el a bandát. Hihetetlen!“

Maga az újbóli összeállás is figyelemre méltó volt, de a Lectrosonics M2 Duet fülmonitorok alkalmazása szintén nagy jelentőséggel bírt. A monitorozás mindig döntő tényező, különösen az énekesek számára, ezért az új rendszerre való áttérés fontos döntés volt a zenekar és Harald Danker monitorkeverő hangmérnök részéről egyaránt. “Soha nem használtuk ezt a berendezést korábban és ez nagyon fontos koncert volt“ mondta Simon. „Kissé idegesek voltunk, de végül minden jól alakult.“ Hansen számára az új fülmonitor viselése új értelmet adott a „Feels Like The First Time“ című dal eléneklésének.

Megjegyzendő, hogy a Foreigner nem a Lectrosonics endorsere, de a zenekar az elmúlt évtizedben már használta a cég termékeit, elsőként a szaxofonos/gitáros Tom Gimbel. Azóta a zenekar évről-évre több berendezést vásárolt, mostanra csaknem az összes mikrofon és gitár vezeték nélküli rendszer a Lectrosonictól származik (a Duet rendszereket kölcsönözték az előadásra). Annak biztosítására, hogy az új fülmonitor rendszer gond nélkül illeszkedjen a produkcióba, a Lectrosonics műszaki képviselője Howard Kaufman is a helyszínen volt és rajta tartotta a szemét mindenen.

A turné hangosítását a Clair Global (Lititz, PA) biztosította bővíthető Cohesion CO-12 PA rendszerrel. „Amikor tavaly Lititzben  megkaptam a bemutató darabot azt mondták, hogy amit beküldök a Cohesion hangosító cuccba, az fog kijönni belőle – és öregem, így is lett“ mesélte Simon. „Lágy és természetes, nem színezi el a mixet és ha hibázol, hallani fogod. Buliról-bulira meglepett milyen jól szól, a mérete és a hangereje is nagyon tetszett. A tiszta és ütős megszólalás mellett bőven van benne tartalék, a produkciós manager pedig örült, hogy nem is volt drága. Ugyanezt a cuccot fogom használni a következő turnénkon is.“ A CO-12 jellemzően oldalanként 12 felfüggesztett ládából áll, a Jones Beach amfiteátrumban viszont 16 darabot használtak a jobb lefedettség érdekében.

Míg a hangosítóberendezés új volt, Simon a jól bevált Avid Venue Profile konzolt használta keverőként. „Mindig az Avid Profile-on keverek, olyan mintha második otthonom lenne, megszoktam a munkafolyamatokat és szeretem a méretét. Az esetek legnagyobb részében csak a Waves C6 H delay-t és doublert használom, minden más effekt és dinamika processzor a Venue szoftverből jön. Ja, és nem futnak háttérsávok, vokálok sem, mindent a srácok csinálnak.“

A Foreigner 40. évfordulós turnéja egész szeptemberben zajlik kanadai és angliai állomásokkal és az év végéig tart.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *