Aktív mikrofon splitter rendszerek használata a hagyományos passzív transzformátoros splitterekkel szemben számos egyértelmű előnnyel jár. A vonalerősítő képesség mellett ide tartozik a mikrofon egyszerűbb tápellátása, a fejhallgatóval való monitorozhatóság és a műszeres kivezérlés jelzés lehetősége. Az alacsony kimenő impedancia és a magasabb jelszint együttesen azt eredményezi, hogy egy aktív splitter valójában csendesebb működésre képes, a passzív változatnál kevésbé hajlamos a zajokat összeszedni, ezzel együtt a kábelkapacitásból eredő magas frekvenciás veszteséget is a minimálisra csökkenti. Azonban ha ezeket az előnyöket a gyakorlatban is ki akarjuk használni, a teljes rendszert (beleértve a splittert és a keverőpultot is) a megfelelő jelstruktúrához kell beállítani. Ennek elmulasztása azt eredményezheti, hogy esetleg rosszabb eredményt kapunk, mint egy egyszerű passzív splitter esetében, tehát megéri néhány percet áldozni a koncepció mélyebb megismerésére.
Az ok, amiért egyáltalán foglalkozni kell ezzel az, hogy az erősítők nem tökéletesek. Minden aktív elektronika ad egy kevés zajt a jelhez – így például egy jellemzően jól megtervezett erősítő alapzaja -100 dBu körül van a kimeneten, függetlenül bármilyen bemenő jeltől.
Az 1. ábra azt mutatja, amikor a mikrofont közvetlenül a keverőre csatlakoztatjuk. Ebben az egyszerű esetben a mikrofon jelét a keverőre küldjük és az első aktív fokozat – a mikrofon erősítő – rögtön felerősíti. Gyakorlati példával élve egy átlagos, 110 dB hangnyomás elviselésére képes dinamikus énekmikrofon körülbelül -33 dBu kimeneti jelet ad le. Ahhoz, hogy ezt a keverő számára megfelelő szintre növeljük, +33 dB erősítést kell beállítanunk, így 0 dB-es jel távozik az erősítőből. Ekkor az erősítő zaja is hozzáadódik, de miután ez körülbelül 100 dBu az erősítő kimenetén, még mindig nagyjából 100 dB jel/zaj viszonyt kapunk.
A 2. ábra ugyanennek a jelnek az útját mutatja aktív splitter használatával. A splitter mikrofon erősítője változtatható gainnel rendelkezik, amely több különböző kimenő erősítőt vezérel. Ezek közül az egyik a keverőpult bemenetére csatlakozik, amelynek szintén van változtatható bemeneti szintű mikrofon erősítője.
A dolog nehézsége abban rejlik, hogy a két erősítő gainjét miként állítsuk be, hogy a legjobb eredményt kapjuk. Kínálkozik a lehetőség, hogy a splittert egyszerűen az átlagos szintre állítsuk és így küldjük tovább a jelet azt remélve, hogy semmi nem változik – tulajdonképpen ezt tennénk a passzív splitterrel is. Azonban ebben a megközelítésben rögtön szemben találjuk magunkat egy problémával. Beküldjük az előbbi -33 dBu szintű jelet a splitterbe, de ahelyett, hogy rögtön felerősítenénk, ugyanazon a szinten megy keresztül rajta. A splitter mikrofon erősítője és a vonalerősítés is körülbelül -100 dBu nagyságú zajt ad a jelhez, ugyanezt teszi a keverőpult erősítője is.
Ne feledjük, hogy miután a bemenő jelünk még mindig -33 dBu szinten van, a jel/zaj viszony ezen a ponton mindössze 67 dB. Ez a jel érkezik a keverőpult mikrofon erősítőjébe és az egészet megnöveljük +33 dB-lel. Így visszaáll ugyan a kívánt 0 dBu jelszint, de egyúttal a splitter kimeneti zaját is megnöveltük 33 dB-lel, így még mindig csak 67 dB lesz a jel/zaj viszony. A keverőpult mikrofon erősítőjének -100 dB-nél mérhető további zaja ebben az esetben már nem bír komoly jelentőséggel.
Ahhoz, hogy a rendszer továbbra is megfelelően szóljon és élvezhessük a splitter vonalerősítő képességét, használnunk kell a splitter mikrofon erősítőjét. Ha a splitter mikrofon erősítőjét +33 dB gainre állítjuk, az ebből az erősítőből eredő zaj (-100 dBu-nál) a 0 dBu jelhez adódik, nem pedig a -33 dBu-hoz. Így megmarad a splitterben a 100 dB-es jel/zaj viszony ahelyett, hogy lecsökkenne 67 dB-re. A keverőpult bemeneti szekcióját ebben az esetben 0 dB gainre állítjuk, így az nem eredményezi a splitter zajának további növekedését, és a keverő zaja is csupán -100 dBu szinten adódik hozzá a jelhez.
A levonható következtetés tehát:
Ha aktív splittert alkalmazunk, használjuk a splitter mikrofon erősítőjét a lehető legnagyobb szinten, a keverőpultét pedig a lehető legalacsonyabb szinten. E módszer határát nyilvánvalóan az a pont jelenti, amikor a splitter kimenete hangos hangoknál már a clip szintet éri el. Ez nem jelent problémát, ugyanis az ebben a példában alkalmazott népszerű dinamikus mikrofon és a splitter mikrofon erősítőjének +30 dB-es gainje 133,3 dB-es hangnyomásnál éri el a +20 dBu-s kimenő szintet – ez pedig még a legtöbb professzionális berendezés képességein belül van.
