Macskafogóban a DPA

A József Attila színház szeptember 28-án mutatta be a Ternovszy Béla és Nepp József azonos című animációs filmje alapján készült Macskafogó című musicalt Szente Vajk rendezésében Juhász Levente zenéjével és Galambos Attila dalszövegeivel. Az előadás főbb szerepeiben Puskás Péter, Makranczi Zalán, Szerednyei Béla, Feke Pál, Fehér Anna látható és hallható.

A musical létrehozása és a show kivitelezése során a színház olyan technikai igényekkel szembesült, amelyek megkövetelték az eddig nem alkalmazott műszaki megoldásokat és újabb mikrofonok beszerzését. A megfelelő típus kiválasztásának terhe Galambos Tamásra, a József Attila színház hangtár vezetőjére hárult, aki egy személyben a darab élő hangkeveréséért is felelős.

 

 

Első lépésben hat darab DPA 6066 típusú szubminiatűr headset mikrofon érkezett a DPA Microphones hazai forgalmazójától, a Bluesound Kft.-től, de a gyümölcsöző együttműködés jegyében a későbbiekben további DPA mikrofonok beszerzése várható.

Már korábban is dolgoztam DPA mikrofonokkal, és amikor felmerült a vásárlás lehetősége, tudtam hova kell fordulnom“ – mesélte Galambos Tamás. „Az email váltást személyes találkozás követte és hamarosan megszületett a mindkettőnk számára előnyös megállapodás.“

A gömb iránykarakterisztikás DPA 6066-osokat Shure ULX-D vezeték nélküli rendszerekkel használjuk, az ezekhez való csatlakozót a mikrofonokkal együtt szereztük be a Bluesound Kft.-től. Tapasztalataink szerint a két eszköz rendkívül jól illeszkedik egymáshoz“ – folytatta.

A színpadi monitorozáshoz nyolc hangsugárzót használnak, melyek közül négy felfüggesztve, négy pedig a földön elhelyezve található, így homogén hangzást sikerült elérni a színpad teljes területén.

A DPA headseteket a főszereplők és szólisták kapták meg, az ő monitorozási igényeiket a legmesszebbmenőkig ki tudtuk elégíteni a mikrofonok alacsony gerjedékenységének köszönhetően“ – folytatta Tamás.

 

 

Az új DPA 6066 headset mikrofonok kényelméről az egyik főszereplő, a Lusta Dick szerepét alakító Feke Pál is elismerően nyilatkozott.

Vagy tíz éve már, hogy DPA mikrofonokba énekelek, ez az új fejlesztésű headset rendkívül csekély súlyával és stabil mechanikájával nyerte el tetszésemet“ – mesélte. „Segítség nélkül, magamnak is fel tudom helyezni, nem kell leukoplasztot használni a rögzítéshez, biztos lehetek benne, hogy a mozgás során nem mozdul el a helyéről, ami egy ilyen zenés-táncos előadásnál alapvetően fontos követelmény“ – folytatta. „És persze a hangzása is elsőrangú, hűen adja vissza az énekhangom legapróbb rezdüléseit, remekül monitorozható, semmilyen technikai nehézséggel sem kell szembenéznem, minden erőmmel az előadásra koncentrálhatok“ – mesélte Feke Pál.

 

A színészek egyöntetűen dicsérték a mikrofonok kényelmét, a mindössze 3 mm átmérőjű szubminiatűr kapszula és a rögzítő rendszer szinte észrevehetetlenül simul az arcra, a néhol akrobatikus tánc közben sem áll fent a leesés veszélye. Az IP58 minősítés pedig garantálja a problémamentes működést és a mechanikai hatásokkal szembeni ellenállást.

 

A burkolat és a kapszula háza víztaszító nano-bevonatot kapott, a mikrofon és az érzékeny belső erősítő alkatrészek hermetikusan szigeteltek, a membrán dupla aranybevonattal rendelkezik.

A darabban a hat DPA mellett további Sennheiser MKE 2 Gold szériás mikrofonokkal dolgozunk, de már a próbák alatt nagy megelégedéssel tapasztaltam a DPA-k kiemelkedő fázishelyességét, rendkívül jó dinamikáját, valamint azt a tényt, hogy nem, vagy alig kell a hangszín szabályzóhoz nyúlnom a megfelelő hangzás elérése érdekében“- folytatta Galambos Tamás. „Még a legnagyobb hangú énekesek esetében is megmarad a torzításmentes, tiszta, természetes hangkarakter, és áthallásokkal sem kell megbirkóznom.“

A József Attila színházban óriási technikai fejlesztés indult, amely a jövőben lehetővé teszi a Macskafogóhoz hasonló, vagy még nagyobb szabású produkciók létrehozását. Ezek a beruházások már most érezhető hatással vannak a hangzásra a repertoáron lévő zenés darabok (Vesztegzár a Grand Hotelben, A Pápanő, A csókos asszony, Anconai szerelmesek, A lila ákác, Légy jó mindhalálig, stb.) esetében, a későbbiekben pedig olyan élő zenekaros, illetve fél playbackes előadásokat terveznek, ahol szintén elsődleges követelmény a professzionális eszközök használata. Tehát a Macskafogónak nem sikerült rabul ejtenie a DPA mikrofonokat, azok további elszaporodása várható…

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *