A PRISM SOUND SEGÍTETT NAGYSZERŰ HANGZÁST BIZTOSÍTANI A KATARA STÚDIÓ SZÁMÁRA A 2022-ES FIFA VILÁGBAJNOKSÁGON

november 22.: A FIFA idén szakított a hagyományokkal és a katari világbajnokságon az egyetlen hivatalos dal koncepcióját elvetve, a szélesebb közönséggel való kapcsolatteremtés érdekében több dalt adott ki lejátszási listaként a rajongók számára.

A tornát megelőző időszakot a FIFA World Cup™ Official Soundtrack új számainak megjelenése tette hangsúlyossá olyan előadók szerepelésével, mint az amerikai sztár Trinidad Cardona, az afrobeats ikon Davido, a katari szenzáció AISHA, a Puerto Ricó-i többszörös platina-díjas szupersztár Ozuna és a francia-kongói rapper Gims – az első francia nyelvű előadó, aki egy világbajnokság soundtrackjén szerepel.

A FIFA kreatív szórakoztatóipari vezetője, RedOne által készített hivatalos soundtrack három dalát a dohai Katara stúdióban vették fel, amely a torna minden más hangzásáért is felelt, beleértve a nyitó- és záróünnepség zenéjét is.

A felvételek egyik meghatározója a Prism Sound konverter volt, ugyanis a cég termékeit széles körben használták annak érdekében, hogy a hangzás a Katara Studiosra oly jellemző tisztaságot és minőséget nyújtsa.

„A Katara Studios több mint 50 darab Prism Sound konverterrel rendelkezik, a zászlóshajó ADA-8XR sokcsatornás konverterektől kezdve a DA2 sztereó D/A, valamint az AD2 sztereó A/D konverterekig“ – mondta Mazen Murad, a Katara zenei produkciós és mastering mérnök igazgatója. „Mindig és mindenhez használjuk őket. A FIFA világbajnokság projektje során minden olyan megmozdulásban, amelynek bármi köze volt a zenéhez, a kreatív lánc valamelyik pontján – az élő zenészek felvételétől kezdve a keverésen, a masteringen és az utómunkálatokon át – Prism Sound készüléket használtunk.“

Murad, aki világklasszis mastering hangmérnökként ismert, akkor került kapcsolatba a Prism Sound konverterekkel, amikor az 1990-es évek elején professzionális stúdiókban kezdett dolgozni. Miután néhány évig az EMI 301-es stúdiójában volt Sydneyben, majd még egy ideig a 301-es stúdióban Kölnben, átkelt a La Manche csatornán, hogy először a londoni Whitfield Street Studiosban, majd a Metropolis Studiosban dolgozzon, ahol a csoport mastering csapatát vezette. Munkásságának listája a művészek hatalmas körét öleli át Robbie Williams-től, Björk-től, Kasabian-tól és a Muse-tól kezdve Sade-n, Katie Melua-n, Duran Duran-on át a Rolling Stones-ig.

Murad stúdiója a Metropolis Londonban a Prism Sound konverterek és a PMC monitorok köré épült, a két brit gyártóban megbízott, mert a készülékeik biztosították számára a tisztaságot és a színezetlenséget, amelyre a nagyszabású mastering projektekhez szüksége volt. A technológia és a kreativitás kombinálásában szerzett hírneve, különösen a DVD-V, DVD-A és Super Audio CD 5.1 mastering területén mindig is biztosította, hogy nagyon keresett hangmérnök legyen, míg a sztereóból 5.1-re történő upmixelésben megmutatkozó egyedi stílusa jelentős hatással volt azokra az albumokra, amelyeket olyan előadóknak masterelt, mint az Elbow, a The Temptations és a Korn.

„Az a tény, hogy a Metropolisban mind a Prism Sound konverterek, mind pedig a PMC monitorok megvoltak, az egyik fő oka annak, hogy a Katara Studios is rendelkezik ilyen felszereléssel“ – magyarázza. „A Katara Studios építése során a Metropolist kértük fel a széleskörű technológiai csomag kidolgozására és a rendszerintegráció koordinálására. Határozottan ragaszkodtam ahhoz, hogy Prism Sound konvertereket telepítsenek, mert csak ezekben bízom, és csak ezekkel dolgozom. Ez talán elfogultan hangzik, de nem az. Teszteltem őket más hasonló termékekkel szemben, és minden összehasonlításban mindig a Prism Sound készülékek voltak a legjobbak. Azért tűnnek ki, mert kiváló minőségű hangzást biztosítanak.“

A Katara Studios kétségtelenül zászlóshajónak számít, mivel költséget nem kímélve épült, a technikai tanácsadást pedig olyan korábbi Metropolis munkatársak biztosították, mint Malcolm Atkin, John Goldstraw és Crispin Murray. A Katara Studios 2015-ben nyitotta meg kapuit, és a Közel-Kelet egyik technikailag legfejlettebb felvételi/játékfilmes audió-utómunka komplexumának számít. A több mint 40 szobás létesítmény három felvételi stúdió mellett – köztük egy 80 fős zenekar befogadására is alkalmas méretű stúdióval – egy kifinomult mastering helyiséggel, egy Dolby Atmos utómunka-helyiséggel játékfilmek keveréséhez, két zeneszerzői szobával, három audió előkészítő szobával, egy videó fényelési helyiséggel és egy videó szerkesztési helyiséggel is rendelkezik.

Tekintettel a lenyűgöző technikai felszereltségre és a katari helyszínre, nem meglepő, hogy a FIFA a Katara Studios-t választotta a 2022-es világbajnokság hangtechnikai igényeinek kielégítésére.

„2021-ben nem sokkal azután kezdtünk el dolgozni a demókon, hogy a FIFA Sound bejelentette új szórakoztató stratégiáját“ – mondja Murad. „A cél az, hogy a közönséget a zene és a futball iránti közös szenvedélyen keresztül összekapcsoljuk. A világ minden tájáról érkezett művészek vettek részt benne, akik számos országot és zenei műfajt képviseltek.“

Balról jobbra: Mazen Murad, Matt Howe, Youki Yamamoto és Greg Johnson (aki a nyitóünnepség zenéjének egy részét komponálta).

Az első single-ön, a Hayya Hayya (Better Together) című dalban Trinidad Cardona, Davido és AISHA működött közre. Ezt a Katarában vették fel és keverték, és 2022 áprilisában, a bajnokság végső sorsolása előtt jelent meg. A második single, amely augusztusban látott napvilágot az Arhbo volt, egy arab nyelvű dal, amelyet Ozuna, GIMS és RedOne énekelt, és amelyet szintén a Katarában rögzítettek. Szeptemberben a Budweiser a Tears For Fears-szel és az atlantai születésű rapperrel, Lil Baby-vel együttműködve kiadta a The World Is Yours To Take című dalt, amely az Everybody Wants To Rule The World című 80-as évekbeli himnuszt mintázza. Ez a szám szintén szerepel a lejátszási listán, de az USA-ban készült. Októberben jelent meg a Light The Sky, a Katarában felvett utolsó single. Ezen az arab világ négy leghíresebb énekesnője – Balqees, Nora Fatehi, Manal és Rahma Riad – szerepel, és azt ünnepli, hogy a FIFA-világbajnokságon most először női játékvezetők bíráskodnak.

„A világbajnokság előkészületei hektikusak voltak, mivel még nagyon elfoglaltak voltunk a soundtrack dalainak felvételeivel és keverésével“ – mondja Murad. „Dolgoztunk a zenei videókon, a stadionok nagy kivetítőinek hanganyagán, az élő televíziós előadásokon, valamint a nyitó- és záróünnepség zenéjén is. Ezekhez már egy hétig tartó felvételek is tartoztak egy teljes nagyzenekarral, amelyeket kollégám, Matt Howe hangmérnök készített. Ismét Prism Sound konvertereket használtunk, hogy a mintegy 64 mikrofonjelből származó hangot a Pro Toolsba küldjük.“

Matt Howe, a Katara Studio vezető felvételi hangmérnöke, aki korábban az AIR Studio és a Metropolis munkatársa volt, hozzáteszi, hogy a Katara néhány nagyobb rendszerét az akár 96 csatornás Prism Sound ADA8XR-ekkel konfigurálták, szállítható rackekben.

„Még ennél is tovább tudunk menni, ha ezeket más interfész rackjeinkkel egyesítjük, vegyes mintavételi sebességgel és más rögzítő rendszerekkel összekötve“ – magyarázza. „Ez akkor hasznos, amikor nagyon nagy felbontású audiofil többcsatornás felvételek, például Dolby Atmos és immersive sound Stem rögzítésére és szállítására vonatkozó felkéréseink vannak, amikor megengedhetjük magunknak, hogy a műsorszórási szabványok hatókörén kívülre lépjünk.“

Matt Howe tovább részletezi, mondván: „Még tovább lobogtatva a brit zászlót, a Katarában egy Neve 1801R konzol beépítése is megtörtént. Ennek a pultnak a kivételes mikrofon előerősítői jelentik számunkra a fő támaszt, kiegészítve a Prism-Masalec MMA4XR alacsony színezettségű mikrofon előerősítőkkel, valamint ezeken kívül néhány más butik előerősítő márkával.“

Howe hozzáteszi, hogy nagyon elégedett a PMC BB2-XBD nagy hangszórós monitor berendezés telepítésével és teljesítményével a Katara kettes stúdiójának vezérlőtermében.

„ATC SCM25-öt is használok a közeltéri feladatokhoz, mert abszolút biztos vagyok benne, hogy a végeredmény a gólvonalig visz“ – mondja. „Ezek a termékek soha nem hagytak cserben. Tudom, hogy hol tartok, mert a teljes felbontás – és még annál is több – a rendelkezésemre áll, ügyfeleink pedig elégedettek az általunk elért eredményekkel.“

A FIFA-világbajnokság nagyzenekari felvételeihez Howe és Murad felkérte Youki Yamamoto Angliában élő zeneszerzőt és karmestert, hogy irányítsa a karmesteri pódiumról. Mint hasonlóan gondolkodó és lelkes rajongója ugyanazoknak a Prism Sound, PMC és Neve termékeknek, több mint boldogan dolgozott a projekten. „Szó szerint ugyanarról a lapról olvastunk, nem csak a kottát“ – mondja.

A 2022-es FIFA-világbajnokság november 20-án kezdődött és december 18-ig tart. Ez az első, amelyet az arab világban tartanak, és az első, amelyet az év második felében rendeznek meg. A végső győztes még nincs meg, de Mazen Muradnak nincs kétsége afelől, hogy a Prism Sound már most nyert a Katara Studiosban.

„A FIFA számára végzett munkánk nagyszerűen szól, és nagyon büszkék vagyunk rá“ – mondja. „A Prism Sound konvertek nagy szerepet játszanak a sikerünkben, nélkülük tényleg nem tudtunk volna ilyen jó minőségű hangot produkálni.“

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *